03. Az én titkom

Drágáim! Itt lennék az új résszel, ami személyes kedvencem lett. Nem tudom miért, de mikor átolvastam erre voltam a legbüszkébb az eddig megírtak közül. Remélem nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem :)
Köszönöm az előző részhez érkezett komikat! Nagyon sokat jelentek nekem. Véleményeteket továbbra is várom, amit akár komiban ki is fejthettek.
Valamint, egy elég érdekes ötlettel álltam elő. Arról lenne szó, ha összegyűlne öt komi, akkor érkezne egy különleges rész az Idegen szemszögéből, mivel gondolom sokatokat érdekel, hogy ki lehet ő, s mit keres ott, és honnan tudja, hogy ki Korni. De ha nem gyűlik össze, akkor ez az extra rész kimarad, viszont a negyedik részt változatlanul hozom, szóval amiatt nem kell aggódni.
Merci
Molnár Kornélia
A múlt szennyét elmossa az idő, és
begyógyítja a szív sebeit, de így sem biztos,
hogy képes leszel róluk beszélni.
Bátortalanul tesz felém egy lépést, amit akaratom ellenére is fenyegetésként fogok fel, s ami a legrosszabb, hogy ez a cselekedete megbénít. Pedig az agyam egy része tudja, hogy nem akar bántani, csak segíteni szeretne nekem, mégis félek tőle, és védőmechanizmusomra hallgatok, ami azt súgja, hogy álljak fel. A kezemre támaszkodva újra megpróbálom állásba tornázni magam, de mintha végtagjaim kocsonyából lennének, úgy remegnek. Szívem hevesebben ver, mintha épp a maratont futnám, és a levegőt is kapkodva veszem, mintha nem jutna elég oxigén a tüdőmbe, s így próbálnék meg a kellő mennyiséghez jutni, miközben mellkasom eszeveszett gyorsasággal emelkedik fel-s le.
Ajkaim elnyílnak egymástól, mintha meg akarnék szólalni, azonban egy hang se jön ki a torkomon. Nem kezdek el tátogni, mint egy partra vetett hal, hanem inkább becsukom a szám, és a maradék erőmet arra használom fel, hogy – a bal csuklómban lévő fájdalommal nem törődve – újra a lábamon állhassak.
– Nem foglak bántani – suttogja, mintha attól félne, ha hangosabban beszélne, akkor sírva futnék el tőle. Holott nem jár messze az igazságtól, ennek ellenére az egyik felem mégis azt súgja, hogy bízzak meg benne. De én erre képtelen vagyok. Már csak a gondolat is megrémít, hogy hozzámérjen, nemhogy ilyen közel legyen hozzám, s ha még egy lépést tenne, azt hiszem, sikítanék. – Korni – lágyan ejti ki a nevem az előzőhöz hasonló hangnemet megütve. – Nem. Foglak. Bántani. – szótagolja, hogy minden egyes szót tisztán értsek, s hogy eljusson a tudatomig a szavak jelentése. Hiába fogom fel, hogy mit mondott az előbb, de mégsem hiszek neki, hiszen ő idegen a számomra, még ha ő meglepően sokat is tud rólam. S pont emiatt nem vagyok képes hinni a szavában, mivel ki tudja, hogy mióta van a nyomomban, hogy milyen céllal követ engem, vagy hogy mit akar tőlem. Legalábbis nem hiszem, hogy egy kávé mellett elmondaná ittlétének az okát. Sőt több mint valószínű, hogy sose fogom megtudni, kivéve, ha hagyom, hogy a közelembe férkőzzön, ám ahhoz elengedhetetlen, hogy megbízzak benne.
Mély lélegzetet veszek, összeszorítom a fogaimat, és egy pillanatra megpróbálok megfeledkezni a fájdalomról, ami az igazat megvallva nem igazán megy. Mégis megkísérlem elterelni a gondolataimat és valami másra koncentrálni, míg talpon nem leszek. Csak ez az egy cél lebeg a szemem előtt, s nem veszem észre, hogy a kelleténél jobban a csuklómra támaszkodom, ezzel a kelleténél több testsúlyt helyezve rá. A hirtelen jött tehertől megbicsaklik a kezem, és a karomba nyilalló sajgó érzéstől egyszerre szisszenek és jajdulok fel. Mégsem hagyom, hogy ez meggátoljon a tervemben, s minden erőmet beleadva, a sajgás ellenére végre sikerül felállnom.
Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, azonban a csuklómban lüktető fájdalom a teher megszűnésével mégsem múlik el. Egy gyors pillantást vetek rá, azonban csuklóm kissé bedagadt, de ezen kívül semmilyen más jel nincs rá, hogy eltört vagy megzúzódott volna.
– Megütötted valamid? – hallom meg újra az ismeretlen hangját, ami közelebbről szól, mint hittem, hogy áll. Megint hátrálni kezdek, ám ezúttal sokkal óvatosabban, hogy nehogy megint a padlón köthessek ki. – Korni, már mondtam, hogy nem bántalak – sóhajt fel, miközben kezét felém nyújtja és egy „bízz mennem” mosolyt villant rám.
Hevesen rázni kezdem a fejem, és nem fogadom el a felém nyújtott kart, helyette halkan motyogok valamit, amit valószínű, hogy csak én értek, de ez érdekel a legkevésbé.
– Ké-kérlek, me-menj el! – dadogom kétségbeesetten, miközben szemem sarkából felmérem a terepet, hátha találok valakit, aki kimenthet ebből a szorult helyzetből, azonban nem járok sikerrel, mert a vendégek egymással vannak elfoglalva, vagy épp Zsanival, aki kivételesen dolgozik. – Ké-kérlek – szólalok meg újra, s amennyire csak tudom, összehúzom magam.
Látom rajta, hogy mennyire meglepi minden reakcióm, minden szavam, amit halkan, dadogva motyogok el neki, de ő mégse hátrál meg, és nem tudom, hogy miért. Egyszerűen nem értem, hogy miért nem veszi a jelet, hogy a hideg futkos a hátamon, ha a közelemben van. Vagy hogy megrémít közelsége, ami már rég átlépte a biztonsági zónám határát.
– Félsz tőlem – állapítja meg az elég nyilvánvaló tényt, s hogy megerősítsem ebben, bólintással felelek rá. – Ezt nem mondta – túr idegesen a hajába, és mielőtt megkérdezhetném, hogy kire gondol, hátrálni kezd. Egészen addig növeli köztünk a távolságot, míg nem látja rajtam, hogy vonásaim rendeződnek, s míg nem lája, hogy már nem érzem feszélyezve magam a közelében. – Itt jó, vagy lépjek még hátra? – kérdezi.
Nem válaszolok rá, pedig szívesen mondanám neki, hogy legalább öt méterrel ha nem hattal növelje még a távolságot. Mégse teszem, csak nézek rá némán, és várom, hogy mondjon valamit.
– Remélem ezzel bebizonyítottam, hogy nem bántalak – neveti el magát idegesen.
– Mi-mit akarsz? – kérdezem szaggatottan, miközben testem továbbra is remeg, mintha a hideg rázna.
– Ismered Molnár Lídiát? – érdeklődik.
Nővérem nevének hallatától kiráz a hideg, és bár szívesen letagadnám – ahogy ő szokta –, mégsem csinálom azt, amit ő szokott. Nem tudom miért, amikor megérdemelné, hogy én is úgy bánjak vele, ahogy ő velem. Sőt mindent vissza kéne adnom neki, hogy megtudja milyen érzés, mikor a saját testvére nem vesz róla tudomást, mikor levegőnek nézi, s ha netalántán mégis hozzászól, akkor lekezelő, mintha ő felsőbbrendű lenne. Sőt őt kéne okolnom mindenért, még azért is, ami nem az ő hibája.
– Sajnos – felelem szűkszavúan.
– A nővéred? – tesz fel egy újabb kérdést.
– Sajnos – ismétlem meg az előbbi válaszomat.
Az igazság az, hogy fél éve nem láttam Lídiát. De akkor sem miattam jött Szegedre, hanem Ricsi temetésére. Amikor kórházban voltam, nem látogatott meg, még csak fel se hívott, hogy megkérdezze mi van velem. Úgy csinált, mintha nem is hallott volna a balesetemről. Sőt a temetésre is csak azért jött el, mert Ricsi barátja volt. Igaz, akkor is csak a szüleinek nyilvánított részvétet, és tőlem még azt is elfelejtette megkérdezni, hogy hogy viselem Ricsi elvesztését.
Nem vártam el tőle, hogy kiönthessem neki a szívem, csak azt szerettem volna, hogy kisírhassam Magam a vállán. Ahhoz még beszélnie sem kellett volna, csak hallgatnia, de ő még erre is képtelen volt. Fogadni mernék, hogy a balesetért is engem okol, ahogy azért is, amiért elvesztette egy barátját.
– Csak ezt szerettem volna kérdezni – mondja. – Ó, és sajnálom, hogy megijesztettelek. Nem volt szándékos – vakarja meg zavartan a tarkóját. – Csak tudod Lídia más, és azt hittem, hogy te is olyan vagy, mint ő. Mármint nem számítottam rá, hogy félni fogsz tőlem.
– Lídia mesélt rólam? – hagyom figyelmen kívül előbbi mondandóját.
Talán az illető, aki előttem áll a barátja, és elárulta neki, hogy van egy testvére. Persze azt az apró tényt elfelejtette vele közölni, hogy félek a pasiktól. Viszont, ha őszinte akarok magamhoz lenni, akkor ennek a valószínűsége a nullával egyenlő, hiszen Lídia mindig is letagadott, s még le is fog.
– Nem – mosolyodik el keserűen.
– Akkor honnan tudod, hogy a húga vagyok?
– Az legyen az én titkom, Korni – kacsint. S mielőtt megkérdezhetném, hogy ki ő, milyen kapcsolatban áll a nővéremmel, vagy hogy mit keres is itt, elköszön tőlem, és olyan gyorsan távozik, ahogy jött.
– Kornélia, örülök, hogy újra látlak! – mosolyodik el kedvesen a pszichológusom, amint megpillant az ajtóban állva. A kezében lévő papírköteget félrerakja, majd megpaskolja maga mellett a helyet, hogy foglaljam el, hogy kezdetét vehesse a beszélgetésünk, ami nem igazán nevezhető annak. Ritkán szólalok csak meg, és az sem hosszabb egy rövid mondatnál, ami maximum öt szóból áll, ezzel kicsit se könnyítve meg a dolgát. Ám ő ennek ellenére roppant türelmes velem szemben, s csak arra vár, hogy mikor nyílok meg kicsit jobban. Ez azonban nem nagyon fog megtörténni, hiszen sokszor magamba fojtom az érzéseimet, és nem hiszem, hogy elsőként neki mondanék el mindent, ami ólomsúlyként a vállamra nehezedik. Habár sikerült kiharcolnom, hogy nekem elég a havi egy alkalom is, amit vele tölthetek, ő mégis szeretné, ha legalább hetente egyszer találkoznánk. én ennek ellenére is makacsul ragaszkodom a saját elképzelésemhez, s csak havonta egyszer vagyok hajlandó eljönni ide, és minimális mondani is valamit.
Hatalmas sóhajjal lépem át a küszöböt, s konstatálom magamban, hogy megint fölöslegesen jöttem ide, habár a szüleim szerint nagyon fontos, és ők úgy látják, hogy már javult is az állapotom. Aha, a fenéket! Eljövök, különben ők hurcolnának el ide, és képesek lennének végigülni, hogy aztán a pszichológussal beszéljenek, s megnyugtassák magukat, hogy hamarosan minden rendbe jön. De ez a világ legnagyobb hazugsága, mivel ők még arról se tudnak, hogy meg akartam ölni magam, hogy mi történt négy éve Lídia buliján, mert ezek olyan dolgok a számomra, amiről nem tudok beszélni. S ha mégis belekezdenék, a dolgokon már úgyse változtatna, hiszen a múltat nem lehet eltörölni, bármennyire is szeretnénk.
Bár nem viszonzom pszichológusom mosolyát, mégis a lehető legkedvesebben köszöntöm a harmincas évei elején járó nőt, majd a vele szemben lévő helyet foglalom el, és várom, hogy feltegye a szokásos kérdését, amit egy szóval lerendezhetek.
– Mi történt veled az utolsó találkozásunk óta? – kérdezi, miközben keresztbe teszi a lábát.
– Semmi – felelem monoton hangon, s szemem sarkából az órára pillantok, és sajnálattal konstatálom, hogy még csak két perce vagyok itt, s hogy ez lesz a leghosszabb „beszélgetésünk”.
– Korni! – sóhajt. – Minden alkalommal harapófogóval kell kihúznom belőled bármit is?
Nem válaszolok rá, helyette valami mást kezdek el szuggerálni, de már annyira jól ismerem a szobát, ha becsuknám a szemem, akkor pontosan le tudnám írni, hogy mi hol található benne. S ez is csak amiatt lehetséges, hogy minden alkalommal, amikor nem válaszoltam a kérdésekre, a helyiségen legeltettem a tekintetem, és mostanra már az emlékezetembe vésődött.
– Oké! – tapsol egyet, mire rákapom a tekintetem. – Mivel ezzel nem megyünk semmire, ezért szeretném, ha beszélnél nekem arról, ami négy éve történt.
– Miért? – kérdezek vissza kissé flegma hangnemben.
– Nem érsz el semmit azzal, hogy nem beszélsz, és magadba fojtod – mondja. – Ki fogsz készülni idegileg, s azokat, amik veled történtek nehéz lehet a számodra feldolgozni. Ricsi el…
– Elég! – vágok közbe. – Azt hiszed, tudod milyen érzés, pedig nem! Fogalmad sincs semmiről! – a végére elcsuklik a hangom, azonban továbbra is erősnek mutatom magam.
– Korni – áll fel, majd hozzám sétál, leguggol elém, s kezeit a térdeimre teszi. – Azért vagyok itt, hogy segítsek neked. De ez nem fog menni, ha ennyire küzdesz ellene.
– Tudom – suttogom.
– Tudod, mit? Kezdjük valami vidámmal inkább, oké? – paskolja meg a lábam – Mit szólnál Ricsihez? – mosolyodik el halványan, ami egyben biztató mosoly is, hogy belekezdjek kettőnk történetébe.
Bármilyen meglepő minden betegével ilyen, és a többi pszichológussal ellenben nem sajnálatot érez csak irántuk, vagy a munkájának fogja fel, hogy emberek panaszait hallgassa, amire néha csak hümmögnie vagy bólintania kell, hanem neki az a célja, hogy aki hozzákerül, minél hamarabb meggyógyuljon, s ennek érdekében mindent el is követ. Azonban velem közel sem ennyire egyszerű a helyzet, hiszen szinte semmit se tud kihúzni belőlem, mégsem adja fel.
– Rendben! – egyezek bele, amin nem kicsit lepődik meg. – De a mi mesék négy éve Lídia buliján kezdődött… – kezdek bele.

10 megjegyzés:

  1. Eszméletlenül imádom, amikor egy kérdést megválaszolsz, és az még több kérdőjelet tesz fel bennem. :D Ezt tökéletesen tudod csinálni, ezzel együtt tökéletesen tudsz kikészíteni!
    Először is: mi az, hogy itt hagysz abba egy részt?! ILYEN NINCS!!! Nem lehet!
    Másodszor: Ki ez a pasas?! Eleinte nagyon szimpinek tűnt... de most, hogy kiderült, hogy köze van Korni nővéréhez, nem vagyok benne olyan biztos.
    Harmadszor: Szeretném leszögezni, ha nem adsz folyamatosan válaszokat, akkor lassú halállal fogsz meghalni, azt garantálom, mert hát... BASSZUS?! Ilyet... Nem látott a világ. :D Szó szerint sík hülyének érzem magam, mert nem tudok semmit. :D
    Nagyon-nagyon kíváncsivá tettél és egyre jobban húzod az idegeimet. :D
    Ha kell, akkor megírok én neked pluszba még négy komit, de kérem azt a titkos részt! ;)
    Nagyon imádom! ♥ Siess a következővel! ;) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen kérdést válaszoltam meg? :D Milyen újabb kérdéseket vetettem fel? Köszönöm, de már tudhatnád, hogy ez a specialitásom ;) Hol máshol hagyjam abba, mint a legjobb résznél? Mikor minden kiderült? Ugyan! Mivel hamarosan kiderül, hogy ki a pasas, és mellékesen megjegyzem, hogy a szereplőknél ott van ;) Még lehet szimpi. Sose tudhatod, hogy kivel mi a célom, és milyen valójában.
      Az írót nem bántjuk, nem vetjük alá kínzásnak és legfőképp nem öljük meg :D Kérdezz, és válaszolok rá. Bár lehet, hogy kitérő választ kapsz, vagy egy olyan hosszú barokkos körmondatot, hogy a felét sem fogod megérteni.
      Már nem szükséges :D Már készül, és mondjam azt, hogy ennél is kevesebbet fogsz tudni? ;)
      Köszönöm ♥ Sietek ;)

      Törlés
  2. Drágám!
    Teljességében meg vagyok róla győződve, hogy érdemes volt kicsit többet várnom az új részre, hiszen fantasztikus lett!!!
    Csatlakozom Fannihoz, hogy imádom, amikor megválaszolsz egy korábbi kérdést, de ez azzal jár, hogy sokkal több új választ akarunk. Sajnálom Kornit, amiért ilyen szörnyű dolgokon kell és kellett keresztülmennie, mint a barátja halála, vagy éppen, hogy a saját nővére nem vesz róla tudomást. De remélem, hogy hamarosan sikerül megnyílnia legalább a pszichológusa felé, s azzal, hogy egy-két dolgot kibeszél magából segít rajta - ha nem is hatalmasat, de valamennyit biztos.
    Hmm...igen...az idegen, akiről már oly' sokat hallottam tőled és mégsem tudom összerakni a képet! :D Nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy összejön az öt hozzászólás, mert tudni akarom ki is pontosan ő és miért tud ennyi mindent Korniról!!
    Imádom, csak így tovább! *.*

    Ölellek,
    Diana H.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Diana!
      Sajnálom, hogy kicsit sokat kellett várnod, de mostantól igyekszem sűrűbben hozni, hogy sok jóban legyen részed ;) Köszönöm ♥
      Nekem lehet, hogy ezek nem tűnnek fel, mert az egész történetet kívülről tudom, de olyan jó érzéssel tölt el, hogy egyre több választ szeretnétek kapni :D Megdobogtatja a szívem :) Hogy mennyit fog neki segíteni az hamarosan kiderül, de az is lehet, hogy minden változatlan lesz.
      Tudod, hogy ha rákérdeznél a nevére, elmondanám? :D Akkor talán össze tudnád rakni a képet, de ha neked az jobb, hogy semmire sem tudod a választ... ;) Már tudod, hogy összejött, és hamarosan kiderül :)
      Köszönöm ♥

      Törlés
  3. Szia.
    Most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik, külön öröm, hogy magyar nevek és helyszínek szerepelnek benne, nem tucat. Korni nagyon felkeltette az érdeklődésemet, azaz a múltja, és érdekelne ki is ez az "idegen" valójában, úgyhogy nagyon remélem, hogy meg lesz az 5 komi*.*
    Imádom, siess a kövivel!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Mindig nagy öröm számomra új olvasót látni. Külön örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed. Mást akartam, és ezért lettek magyar nevek. Hamarosan kiderül :Ö
      Köszönöm ♥

      Törlés
  4. Azt a rohadt mindenit! Ez aztán egy nagyon fantasztikus rész lett! Ki a fene az idegen? Mi a jó büdös fene történt 4 évvel ezelőtt??? Ha??? Korni és Lídia?? WHAT??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden ki fog derülni a maga idejében, emiatt nem kell aggódnod :) S hamarosan kiderül, hogy ki az idegen ;)

      Törlés
  5. Na jó akkor ide is írok egy komit csak mert tudni akarom hogy mi lesz :) és amúgy is összejött az 5 komi most már jogosan várom az extra részt :) és nincs appellata! :*
    Ui: legalább nem mind az 5 tőlem van és a többit már elmondtam máshol :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye tudod, hogy neked anélkül is elküldtem volna, ha ide is írsz? Ilyenekben prémiumos vagy ;) Nem ellenkezek :*
      Ui: Tudom, és köszönöm :* ♥

      Törlés