Drágáim! Bármilyen hihetetlen is, de most ilyen hamar jött a folytatást. Talán, amit egyesek - Dia - már annyira várt. Nem szeretném húzni az időt a felesleges fecsegésemmel, mert szerintem már nagyon vártátok, csak elöljáróban annyit szeretnék szólni, hogy végre egy kis bepillantást nyerhettek Korni múltjába, s talán egy-két kérdésetekre is választ kaptok. Jó olvasást! És Boldog Karácsonyt minden olvasómnak ♥
Merci
Molnár Kornélia
|
Sok sebet hordozok, de
hordozok
Magamban olyan pillanatokat is,
melyek soha nem történtek
volna meg,
ha nem merészkedek túl a határokon...
|
– A mi történetünk
nem tündérmesébe illő, még ha ő is volt a hős lovag, aki
megmentett – kezdek bele a mesélésbe, bár nem vagyok biztos
benne, hogy képes leszek végigmondani az egészet. Mert túl fájó,
mert túl mély a seb, amit épp felszakítani készülök. – A
kapcsolatunk enyhén szólva döcögősen indult, mert féltem tőle,
az érintésétől, ha a közelemben volt, egyszóval minden
cselekedetétől, ami felém irányult. Pedig rengetegszer elmondta,
hogy nem fog, és nem is akar bántani, én mégis kételkedtem
benne. Ám ennek ellenére Ricsi sokkal kitartóbb volt, mint hittem,
de nagyon előre szaladtam. – Az utolsó mondatot szinte már
hadarva mondom, s mielőtt folytatnám, mély levegőt veszek, amit
szinte azonnal ki is fújok. – Egy átlagos pénteki napnak indult
az egész, illetve mégse, hiszen pont aznap jelentették be a
szüleink, hogy hétvégére elutaznak kettesben, hogy
kikapcsolódjanak kicsit. Na, igen. Ezzel kezdődött el minden, mert
ahogy kiléptek a házból, Lídia már hívta is a barátait, s alig
egy félóra alatt sikerült megszerveznie a bulit barátnőinek
köszönhetően. Igazából csak az ismerőseiknek telefonáltak,
hogy minél többen értesüljenek róla, hogy Molnár Lídia
hatalmas partit tart. Bár neki elég lett volna öt embert is
értesítenie, akkor is majdnem az egész iskola eljött volna, mert
mindenki a barátja akart lenni. S ehhez csak általam juthattak
hozzá, vagy ha meghívást kaptak az általa szervezett bulira. Bár
leginkább a pasik akartak emiatt kihasználni. Folyamatosan randira
hívtak, s én naiv az elején elhittem, hogy különleges vagyok,
hogy talán több is lehet belőle, de hamar rá kellett jönnöm,
hogy mindez a nővéremről szólt, mert igazából vele szerettek
volna randizni, őt akarták a barátnőjüknek nevezni. Szóval
egyre elutasítóbban kezdtem el mindenkivel viselkedni, és
megválogattam, hogy kivel barátkozom, de még így is sokan hátba
támadtak, majd kiteregették a titkaimat Lídiának. Egy idő után
már meg se lepődtem, hogy ellenem használta fel, hogy azzal
kezdett el találkozgatni, aki nekem tetszett, akinél talán lett
volna esélyem, mert nem Molnár Lídia húgaként ismer. De ő
mindenbe belerondított, és még így is én voltam a hibás.
Hihetetlen, nem igaz? – sokkal inkább magamtól kérdeztem, mint
pszichológusomtól, aki bármennyire is megértően nézett rám,
mégse tudja, hogy milyen érzés volt Lídia húgaként felnőni.
Hogy sokan nem azért ismertek, amiket tettem vagy elértem, hanem az ő testvéreként, aki egy csalódás volt a hatalmas Lídhez képest.
– Szavakkal nem lehet kifejezni, hogy mennyire haragudtam rá, hogy
miatta nem lehettek igazi barátaim, hogy minden srác csak eszköznek
tekintet a céljuk, vagyis Lídia elérésében. S ha szólni mertem, én voltam a féltékeny kishúg, aki a nővére hírnevére vágyik,
sőt sose lehettem olyan jó, mint ő, mert szebb s okosabb volt nálam. Neki sosem kellett semmiért sem küzdenie, mert minden az
ölébe pottyant anélkül, hogy a kisujját is megmozdította volna.
Igazságtalannak tartottam, de nem tudtam ellene semmit se tenni,
ahogy a buliját sem tudtam megakadályozni. Pedig csak egy
telefonomba került volna, de nem akartam a szüleim hétvégéjét
elrontani, ahogy azt sem, hogy Lídia utáljon, ami végül is
bekövetkezett. Szóval csak annyit tehettem, hogy bezárkóztam a
szobámba, és megpróbáltam filmet nézni vagy olvasni, miközben
odakint tomboltak. Az elején még ment is, hiába szólt hangosabban
a zene, mint a Szerencsecsillag, amit éppen néztem. – És
elérkezek ahhoz a részhez, ami mindent megváltoztatott az
életemben. A szívem a torkokban dobog, és a félelem újra átjár,
pedig ez már csak emlék, semmi több. Mégis elmesélni is annyira
félek, mint amilyen szörnyű volt átélni. – A dolgok akkor
kezdtek rosszra fordulni, amikor kimerészkedtem a szobámból, hogy
egy kis kaját és ivólevet szerezzek magamnak. Mert ahogy átléptem
a küszöböt, s tettem pár lépést, Ádám pont akkor ért fel az
emeletre eléggé ittasan, s valami furcsa dolgot tartott a kezében.
Első pillantásra nem jöttem rá, hogy mi az, csak akkor, amikor
belém szúrta. Nem tudom pontosan, hogy milyen drog volt benne,
csupán egy idő után azt kezdtem el érezni, hogy forgott velem a
világ, kettőt láttam mindenből, s a lábaim is majdnem feladták
a szolgálatot, de annyi erő még volt bennük, hogy a falig
biztonságosan el tudtam vánszorogni. Ez persze senkinek se tűnt
fel, mert éppen buliztak vagy egymással voltak elfoglalva. Jobban
mondva egymás szájának és testének felfedezésével. De abban a
pillanatban ez érdekelt a legkevésbé, mert a fejem iszonyatosan
lüktetett, s csak egy pillanatra hunytam le a szemem, hogy ne
érezzem magam egy körhintán, ami megállás nélkül forog, amikor
is megtörtént a baj. Ádám kaján mosollyal az arcán és kéjtől
sötéten csillogó szemekkel közeledett felém, s ekkor megszólalt
a vészcsengő a fejemben. Megpróbáltam kikerülni, és pár lépést
sikerült is tennem, amikor a csuklómnál fogva visszarántott, s a
falnak lökött, amibe sikeresen bevertem a fejem. Azt hittem menten
összeesek, de Ádám megtartott, mielőtt a földön köthettem
volna ki, azonban elsőre nem esett le miért. Csak akkor, amikor a
nyakam kezdte el csókolgatni. Sikítoztam, próbáltam szabadulni,
viszont ő a falhoz szorított, majd a fülemhez hajolt. – A hideg
megint kiráz, és szinte magam előtt látom, ahogy a fülemhez
hajolt. Megint hallom a hangját, s valószínűleg soha nem fog
elfelejteni, ahogy és amit mondott. – Még most is tisztán
emlékszem rá, hogy mit suttogott a fülembe: „Ha az igazit nem
szerezhetem meg, jó lesz a hasonmás is. De nem kell félned, mert
kíméletes leszek.” Ekkor már tisztában voltam vele, hogy csak a
csoda segíthet, de nem adtam fel. Kapálództam, segítségért
kiáltoztam, miközben a keze egyre jobban bebarangolta a testem. A
könnyeim már patakokban folytak, de én csak három szót
ismételtem folyton: Kérlek ne! és Segítség! Üvöltöttem, ahogy
a torkomon kifért, de a zene hangosabban szólt, és senki se
hallotta egyetlen szavamat sem. – Miért is hallotta volna? Miért
is foglalkoztak volna azzal, hogy valaki akaratom ellenére s
Lídiának képzelve meg akar dönteni? Hogy én ezt nem akarom?
Talán látták, talán még hallották is, csak nem akartak vele
foglalkozni, mert amiről nem vesznek tudomást, az nem létezik. –
Aztán mikor meghallottam, ahogy a nadrágom a földre esik, minden
erőmet összeszedve sikítottam egy hatalmasat, és pár másodperc
erejéig sikerült kiszabadítanom magam a szorításából. Azonban
a világ még mindig forgott körülöttem, s mielőtt két lépésnél
többet is tehettem volna, felpofozott, és újra a falnak vágott.
Homályosan láttam már csak, de továbbra is segítségért
kiáltoztam, azonban hangom kezdett egyre jobban elhalkulni,
el-elcsuklani, s berekedni. Mégis küzdöttem, noha nem sok esélye
volt, hogy megúszom az egészet. Ennek ellenére mégis hittem a
csodában, hogy az utolsó pillanatban feltűnik valaki, és megment.
Egyedül emiatt nem adtam fel, de amikor már csak a bugyim volt
rajtam, már nem reménykedtem, hanem kezdtem beletörődni a
sorsomba, s lelkileg próbáltam felkészülni a fájdalomra, ami a
szüzességem elvesztésével jár. Sosem így képzeltem el az első
alkalmat, sőt még csak romantikusnak sem. Mindig úgy gondoltam rá,
hogy majd a pillanat szüli, ha azzal leszek, akit szeretek, akiben
megbízom annyira, hogy odaadjam magam neki, aki majd úgy vigyáz rám, mintha porcelánból lennék, aki viszont szeret. – Tudom,
hogy ez eléggé naiv gondolat volt a részemről pláne azok után,
hogy csak ki akartak használni, de ebben még reménykedtem, mert
ennyi még nekem is kijárt. – De teljesen meztelenül kellett
rájönnöm, hogy az elképzelésem sosem fog megvalósulni, és ha
csak a szexre gondolok, akkor a fájdalom fog az eszembe jutni, mert
valaki elvette tőlem az első különlegességét. – Mert miért
is járt volna Nekem a boldogság? Pont Nekem? Ugyan! – Ádám a
szemembe nézett, és tudtam, hogy ez a jel. A jel, hogy a falnak
szorítva megdug, mivel más szóval nem lehet jellemezni azt, amire
készült. Combom összeszorítottam, miközben az ajkamba haraptam,
hogy késleltessem az elkerülhetetlent, azonban ő könnyűszerrel
szétnyitotta azt. Tudtam, hogy már nincs menekvés, és nincs többé
remény sem. De aztán minden olyan gyorsan történt, én… –
hangom elcsuklik, és képtelen vagyok tovább folytatni a mesét.
Egyszerűen nem megy. Nem tudom felidézni, ami utána történt,
mert minden a pillanat műve volt, és én sem emlékszem rá
pontosan, hogy mi volt, miután szétnyitotta a lábam, de őszintén
szólva nem is akarok.
– Semmi baj, Korni –
szorítja meg a kezem. – Nem kell tovább folytatnod, mert már ez
is hatalmas előrelépés a részedről. Büszke vagyok rád –
ajándékoz meg egy halvány mosollyal. – Mi lenne, ha ezt máskor
fejeznéd be? Mondjuk, amikor tényleg készen állsz rá, hogy
elmond Nekem? – érdeklődik, és én csak bólintva felelek rá,
mert képtelen lennék akár egy szót is kinyögni, mivel még
mindig az emlékek hatása alatt vagyok. – Készítek egy
nyugtatóteát, addig gondolkodj rajta, hogy melyik a kedvenc emléked
Ricsivel, mert szeretném, ha elmesélnéd. De akár az első
randitokról is beszélhetsz.
Nincs olyan pillanat,
amire ne emlékeznék vissza szívesen, mert mindegyik más okok
miatt a kedvencem, s hogy ebből kéne egyet kiválasztanom? Szinte
lehetetlen feladat, azonban ha mégis választanom kéme, akkor talán
az első korizásunkat mondanám, amin igaz Lídia is jelen volt, de
ahogy a jégre léptünk, megszűnt körülöttünk a világ, s
mintha egy másik univerzumba csöppentünk volna, ahol csak mi
ketten léteztünk Ricsivel, amibe senki se tudott belerondítani,
még Lídia sem. Azonban még sem a korcsolyázás tette olyan
különlegessé az estét, hanem ami utána történt, amire
akárhányszor is gondolok vissza, kellemes borzongás fut végig
testemen. Igazából semmi különös nem történt, csak a kandalló
előtt egymást ölelve ültünk, miközben a forrócsokinkat
iszogattuk, és beszélgettünk. Felelevenítettük a közös
élményeinket, emlékeztettem Ricsit, hogy hányszor esett el, míg
megtanítottam korizni – tizenötször, számoltam – meg arról,
ami az eszünkbe jutott. De nekünk csak erre volt szükségünk, így
volt tökéletes. De ezt neki tetőznie kellett valamivel, még ha
nem is szándékosan tette, de aznap bebizonyította – amit eddig
csak sejtettem –, hogy magamért szeret.
S hogy akkor mit mondott,
mikor azt hitte, hogy alszom, s nem hallom, amit mond, holott minden
szavát kristálytisztán értettem? Annyi biztos, hogy nem egy
romantikus filmbeillő szerelmi vallomással állt elő, mert attól
sokkal több volt, amit ő elsuttogott a szoba csendjében:
„Ne akarj olyan lenni,
mint ő, Pillangó! Te attól sokkal többet érsz, s ha Lídiát
szerettem volna a barátnőmnek, akkor nem küzdöttem volna annyit
érted, hogy aztán olyanná tegyelek, mint ő.”
Megjátszhattam volna,
hogy felkeltem, de nem tudtam volna rá mit mondani, mert erre a
„köszönöm” nem a megfelelő szó. Sőt szavakkal le sem lehet
írni, hogy akkor, abban a pillanatban mit éreztem. Az agyam
szabadságra ment, értelmes szavakat nem tudtam volna kinyögni, a
hasamban pillangók hada tombolt, és megrészegített minden szava,
minden érintése, ahogy lágyan cirógatott, miközben ő abban a
hitben élt, hogy én az igazak álmát alszom.
A világ legszerencsésebb
lányának éreztem magam, amiért őt a barátomnak hívhattam. S a
mai napig nem cserélném el azt a délutánt egy bulizós vagy
mozizós estére sem. Ellenben az első randinkkal, még akkor is, ha
abban a pillanatban az tűnt helyesnek. Mégis muszáj elnevetnem
magam, ha csak az első randinkra gondolok. Nem azért, mert
különleges lett volna, vagy olyan történt, ami normális
körülmények között nem következett volna be, hanem azért, mert
el se mentem rá.
– Mi olyan vicces? –
pillant rám a válla felett.
– Csak az első
randinkra gondoltam. – A mosolyom még mindig ott bujkál az
arcomon, és nem is akarom eltüntetni onnan, mert akárhányszor
gondoltam Ricsire fájt az emléke, ugyanakkor megmosolyogtatott is,
mintha csak az egyetemen lenne, és várnám, hogy újra skype-on
beszéljünk egymással.
– Mesélj! – fordul
meg, miközben várja, hogy felforrjon a víz a teánkhoz.
– Nem mentem el rá –
mondom határozottan, s ha most valami törékeny dolgot tartana a
kezében, mint mondjuk egy bögre, akkor az valószínűleg a földre
esne, és darabjaira törne szét, mint én, mikor Ricsi örökre
elment.
– Erre nem számítottam
– neveti el magát. – Azt hittem nem fogsz semmivel se meglepni,
de tévedtem. Melyik volt az első igazi randitok?
Egy pillanatra
elgondolkozom, hogy melyik számított annak, melyiken nem szöktem
el, vagy történt valami más, ami miatt meghiúsult, s rá kell,
hogy jöjjek az ötödik tekinthető a filmbeillő első randinknak.
– Az ötödik –
felelem, s ha eddig csak nevetett a drága pszichológusom, akkor
most jóízűen kacag. Valószínűleg a szerencsétlenségemen.
– Ezeket hallanom kell – huppan le a foteljébe megfelejtkezve a teánkról, majd lábát
keresztbe teszi, és érdeklődve figyelni kezd. – Hallgatlak!
Ahogy elhagyom az
épületet, úgy érzem, hogy a vállamra nehezedők súlyok egy
része könnyebbé vált, de még mindig ott vannak, mint terhek,
amiktől valószínűleg sosem fogok megszabadulni. Csak enyhíteni
tudom azokat azzal, hogy beszélek róluk, de még ez sem garantálja,
hogy teljesen felépülök, és nem szakadnak fel újra a hegek a
fájón megsebzett szívemen. Viszont egyszer lehet, hogy lesz
valaki, akinek sikerül összeraknia a darabjaimat, és
összeforrasztani a szívemet is, s talán újra tiszta szívből
mosolyognék. Azonban még nem állok készen erre a személyre, s ha
netalántán holnap toppanna be az életembe, valószínűleg
elmenekülnék előle, de azt nem tudom, hogy ő mit reagálna rá.
Hagyna elmenni vagy mindenáron meg akarná tudni, hogy mi történt
velem a múltban?
– Korni! – szólít
meg valaki, ám én igyekszem nem figyelni az illetőre, mert amilyen
szerencsém van, Ricsi egyik barátja az, aki szánakozva
megkérdezné, hogy hogy vagyok, s arról kezdene el beszélni, hogy
mennyire sajnálja, s hogy nem tudja elhinni, hogy ez történt.
Lépteimet megszaporázom,
de ő még így is utolér, azonban nem fogja meg a kezem, hogy ezzel
megállítson, csak egy szót mond ki, ami elég ok a
megtorpanásomra:
-Pillangó!
Drágám!
VálaszTörlésImádtam ezt a részt is, mint ahogy az összes eddigit! *-*
Ádám egyszerűen egy tapló k*csög, a legszívesebben szétverném, bár nem tudom mi lett végül is a dolog vége. De akkor sem kedvelem...nagyon nem.
Ha kívánhatnék egyet, akkor azt kérném, hogy Ricsi térjen vissza és Korni végre legyen boldog. De tudom, hogy ez nem igazán lehetséges.
Örülök annak, hogy Korni végre egy picit megnyílt és mesélt magáról, így már neki is könnyebb és mi olvasók is többet tudhattunk meg.
Arról pedig, hogy szerintem ki az a titokzatos idegen a fejezet végén, aki a "Pillangó" becenevet használta, leírtam privibe. :P
Izgatottan várom a következő részt, ami remélem minél előbb megérkezik!*-*
Kellemes Ünnepeket Kívánok itt is!
Ölel,
Diana H.
Drága Dianám!
TörlésKöszönöm ♥ Nélküled szerintem még itt se tartanék.
Nem akadályozlak meg benne. Sőt, ha kell viszek neked baseballütőt, és azzal már verheted is. Nem akartam, hogy kiderüljön idő előtt, hogy tényleg megtörtént e vagy nem. Tudod, hogy szeretem elhúzni a dolgokat :) Oh, ha tudnád, hogy meddig fogom húzni...
Hát... Ha nagyon töröm a fejem, és átírom az egészet, akkor megoldható, de ha ez megnyugtat, még sok Ricsivel kapcsolatos emlék és visszaemlékezés lesz.
Annak ára van, hogy ennyi mindent megtudtál/megtudtak az olvasók ;) De erről nem fecsegek, mert akkor a végén kiderülne, hogy már megint mit terveltem ki :P
De csak azért, mert segítettem egy picit :P Azért örülj a fejednek, hogy ennyit kitaláltál :D
Sietek :)
Istenkééém... Én már nem is lepődök meg azon, hogy minden egyes részben meg tudsz lepni :D
VálaszTörlésEz az Ádám gyerek nekem sem szimpatikus... nagyon nem. Kíváncsi vagyok, hogy megtörtént-e vagy sem, de nagyon remélem, hogy nem, mert jött Ricsi és megmentette! Uuuh, az mennyire jó lenne! *-* ♥ Imádom Ricsit! ♥
Viszont most már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az a titokzatos idegen :3
Nagyon jó rész lett, mint mindig ^^
Siess a következővel, várom! ;) ♥